fbpx

Házirend

Kérjük figyelmesen olvassa el!

Kedves Vendégeink!

Mi azon fáradozunk, hogy Önök pihenésük ideje alatt jól érezhessék magukat náluk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi zavaró tényezőt észlelnek, amivel nincsenek megelégedve, kérjük, haladéktalanul forduljanak a recepcióhoz.

A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.

A foglalás igazolásánál feltételezhető, hogy Ön ismeri és elfogadja ezt a házirendet, valamint hogy be is fogja tartani. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonhatja maga után, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.

Amennyiben a vendég utólag kéri az ott tartózkodás idejének meghosszabbítását, akkor a
szállásadó más szobát is felkínálhat, mint amelyikben eredetileg el volt szállásolva.

Bejelentkezés / Kijelentkezés:

A szálláshely az érkezés napján 13:00 órától az elutazás napján délelőtt 10:00 óráig áll rendelkezésre.

Érkezéskor a vendég köteles a szállásadónak átadni az adatfelvétel miatt a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya) és a helyszínen fizetendő összeget. Vendégeink a szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el, ettől eltérni csak a szállásadóval történt egyeztetést követően lehetséges.

Külön díjazás esetében lehetőség van a szállás korábbi időpontban való elfoglalásához, illetve a távozás napján tovább maradáshoz. Mindkét esetben előzetes egyeztetés szükséges.

A lefoglalt intervallum letelte előtti távozás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza.

A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a Vendégek melyet a szállásadó előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhet.

A Vendégeink látogatót csak és kizárólag a szállásadó tudtával, beleegyezésével fogadhatnak.

Amennyiben a vendég utólag kéri az ott tartózkodás idejének meghosszabbítását, akkor a
szállásadó más szobát is felkínálhat, mint amelyikben eredetileg el volt szállásolva.

Fizetés:

A szállásdíj és az idegenforgalmi adó fizetése az érkezéskor, vagy a szállásadóval történt egyeztetést követően a távozás előtt történik. Ha valami miatt az Ön által előre lefoglalt időszak vége előtt távozik a szállásról, abban az esetben is köteles a lefoglalt éjszakák szállásdíját kifizetni.

Fizetési módok: készpénz, banki átutalás, Szép kártya (MKB, K&H, OTP).

Az idegenforgalmi adót nem lehet Szép kártyával fizetni!

Parkoló használat:

A behajtó és a parkoló területén a mindenkori KRESZ szabályok vannak érvényben. A megengedett sebességhatár 5 km/h.

A parkoló területén nem lehet a gépjárművön nagyobb szerelést, karbantartást végezni. Kisebb javítás, karbantartás megengedett mindaddig, míg a terület tisztasága nem veszélyeztetett.

Dohányzás:

A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül szigorúan TILOS!

Az épületben füstölő, elektromos cigaretta és egyéb nyílt láng használata nem engedélyezett!

Csak a kijelölt helyeken szabad a dohányzás!

Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron, és a panzió teljes területén a csikkeket ne dobálják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.

Amennyiben a be nem tartott jogszabály miatt intézkedés történik a szállásadóval szemben úgy annak költségét a jogsértő köteles megtéríteni.

Ez az intézkedés feljelentést és egyéb eljárást vonhat maga után.

Szobák, berendezési tárgyak használata:

Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A szobák berendezését és felszerelését, beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt stb. a házból kivinni tilos!

A bútorokat átrendezni kizárólag a szállásadó beleegyezésével lehet.

Távozáskor a szobákat átnézzük és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtéríttetjük.

Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületre ne kenjék fel a rovarokat.

A szobákba gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot, közlekedési eszközöket (kerékpár, motor stb.) tilos bevinni, tárolni.

A szobából való távozáskor kérjük győződjön meg róla, hogy a klíma, világítás le lettek kapcsolva, illetve a vízcsapok el lettek zárva.

Bármilyen meghibásodást észlel kérjük azonnal, haladéktalanul jelezze a szállásadónak, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

Az átadott szobakulcsok elvesztése esetén a Vendég haladéktalanul köteles szólni a szállásadónak, illetve az ezzel járó költségeket megtéríteni (ajtó kinyitás, zárcsere stb.)

Étkezés:

Panziónk jól felszerelt konyhával rendelkezik, ahol lehetőség van egyszerű ételek elkészítésére.

A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat.

Kérjük, a szobákban mellőzzék az étkezést, ezt csak a közös konyhában, és az ahhoz kapcsolódó teraszon tegyék!

Kérjük a közös használatú konyhát tartsák tisztán, hogy a többi vendég is kultúrált körülmények között tudja használni.

Takarítás:

A szobákat a Vendégek tisztán, kitakarítva veszik át, amennyiben probléma merül fel a tisztasággal jelezze a recepción, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Takarítási igényüket a recepción tudják jelezni.

Szemételhelyezés, kezelés:

A háztartási szemét gyűjtése a konyhában, valamint szobákban elhelyezett szemetesekben lehetséges.

A panzió közös konyhájában szelektív huladékgyűjtésre is van lehetőség, kérjük ennek megfelelően helyezzék el a hulladékot.

A szemetet ne hagyják a folyósokon, ajtók mögött, közösségi terekben.

Tűzrakás-bográcsozás, flekkenezés:

Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen, szélcsendben, egy vödör oltóvízzel felszerelkezve lehet.

A tűzrakás után kérjük a Vendégeket a szemét eltávolítására és a parázs leöntésére.

Tűzvédelem:

A tűzvédelmi szabályzatot minden Vendég köteles betartani. A menekülési útvonal ábrája a szobákban megtalálható.

Szolgáltatások:

A Vendégek részére a parkoló ingyenes.

Az udvari parkoló befogadóképessége korlátozott, de minden Vendég részére biztosítjuk a beállást legalább a ki- és bepakolás idejére.

A wifi használat ingyenes melynek jelszava a szobákban található tájékoztatón szerepel.

Minden szoba rendelkezik légkondícionáló (klíma) berendezéssel, melynek távirányítója a recepción igényelhető.

A légkondicionáló (klíma) berendezés használata kizárólag zárt ablakok és ajtók mellett megengedett. Kérjük, rendeltetésszerű használatának figyelembevételét!

Háziállat

Háziállat behozatalára a szállásadóval történő előzetes egyeztetés után van lehetőség térítés ellenében. Minden esetben kérjük az állat gazdáját, hogy az állattal kapcsolatos igazoló dokumentumot hozza magával, a biztonságát szavatoló egyéb kiegészítő felszereléssel együtt.

A panzió területén felügyelet nélkül, valamint az udvaron póráz nélkül háziállat nem tartózkodhat.

Kérjük a panzió területén az kisállatok ürülékét összeszedni.

Egyéb:

A panzió teljes területén tilos bármilyen olyan tevékenység, ami Magyarország törvényeivel ellentétes!

A szobában felejtett értékeket 2 hónapig áll módunkban megőrizni, s amennyiben jelzik felénk a megadott időponton belül a megadott címre postázzuk.

A talált tárgyakat kérjük leadni a szállásadónak.

A Vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása érdekében, a szobákban 22:00 – 08:00 óra között tilos hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett sérülések stb.).

A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja.

A házirendben nem szabályozott kérdésekben a Magyarországon mindenkor érvényben lévő jogszabályok az irányadóak.

Jó pihenést, kellemes időtöltést kívánunk!